Mi utáljuk az esőt. A kutyám és én. Úgy testületileg. Ő mondjuk jobban. Én értékelem azt a részét, amikor nem kell kimennem az esőbe, élvezettel nézek ki az ablakon egy meleg teával és egy jó könyvvel felszerelkezve, plédbe burkolózva, és elégedetten nyugtázom, hogy nekem ma nem kell oda kimennem, kárörvendéssel vegyes sajnálkozással gondolok azokra, akiknek halaszthatatlan dolguk akad, netán kutyát kell sétáltatniuk esőben. Nekem nem kell. Az én kutyám ugyanis annyira útálja az esőt, hogy egyszerűen nem megy ki. Többszöri szigorú felszólításra blazírt képpel elvégzi a dolgát a legközelebbi füves szakaszon, ha mégis lemegyünk, de közben olyan szerencsétlen pózban feszeng, hogy rossz nézni. Emellett ronda is. Ha elázik - muhaha! szóval ha véletlen víz éri - olyan, mint egy csapzott mogorva felmosórongy. Ettől még szeretem, ezt csak tényként szögeztem le. Ő ilyen. Azt hiszem, hogy veszek neki egy ilyen frankó kabátot. Ettől minden bizonnyal nem fogja megszeretni az esőt, viszont nem lesz ronda, illetve a hóban sem fog fázni. (Ez utóbbit szereti, egészen addig, amíg rá nem jön, hogy vízzé változik előbb utóbb, vagy kis golyócskákká, amik a lábujjai közé ragadnak. Ekkor jön a szerencsétlen sánta kutyás rész, ezt most mellőzőm.)
Szóval addig is, amíg itt ülök békésen nézve az esőt, kiskutyám pedig itt fekszik, magasról téve az esőre, lássunk a két végletet olyan kutyákról, akiknek szintén van némi kettyójuk az esővel...
Íme, az őrült:
Aki talán még nálunk is jobban gyűlöli...és nyer:D
A ti kutyátok mit csinál esőben?
SN
